Nagy-Britanniában először 2020 május 5-én fogják elkezdeni használni a korona vírus járvány megállítására kifejlesztett applikációt. A helyszín: Isle of Wight, viszonylag kisszámú lakossággal – az applikációnak a teljes brit lakosságra való kiterjesztése ennek a próbaüzemnek a sikerétől függ.

A világ számos országában van és volt kisérlet arra, hogy egy ilyen applikációt létrehozzanak és alkalmazzák a vírus terjedésének megelőzésére, a már fertőzöttek azonosítására, a karantén elrendelésére, foganatosítására.

Hozzáértők szerint egy ilyen applikáció akkor sikeres, ha azt nagy számban töltik le, Nagy-Britanniára vetítve ez a mobil telefonnal rendelkezők 80%-át, illetve a teljes lakosságból 56 millió embert feltételez. A szkeptikusok szerint egy ilyen applikáció hátrányba hozza az időseket és a szegényebb anyagi körülmények között élőket – mert az applikáció letöltéséhez és használatához megkívánt mobiltelefonok a drágább és modernebb tipusok közé tartoznak: Bluetooth technologiát használnak, ami a csak alap funkciókra használható mobiloknál nincs meg, illetve az ugyan okos telefon kategóriába tartozó, de az öt évnél régebbi modelleknél technikai nehézséget okok (az elem kicsi kapacitása miatt).

A Bluetooth technológiára épülő applikáció előnyeiként említik, hogy minden egyes mobiltelefon egy anonimizált ID számot kap. Amikor az egyes telefonok meghatározott közelségbe kerülnek egymástól kb 10 perc időtartamra akkor a Bluetooth rendszeren keresztül összekapcsolódnak, lementik egymás azonosító számát. 

Ahhoz, hogy valaki fertőzöttségéről tudomást szerezzünk szükséges, hogy az illető a saját telefonján lévő applikációval közölje, hogy megbetegedettnek érzi magát – és ennek alapján kerül be abba a rendszerbe, amely majd értesítéseket küld a többi mobilnak, hogy korábbi kapcsolatai között fertőzött személy volt/jelent meg. Itt jelenik meg az első kényes kérdés – hogyan jut el a személyes telefonon elmentett bejelentés a betegségről másokhoz. 

További kérdés szükséges-e egy központi adatbázisba eljuttatni az adatot, és ha igen, milyen úton és módon – onnan hogyan jut tovább az adat a többi letöltött applikációhoz? Egy ilyen információs rendszer ezer helyen lehet sérülékeny mind

Az alkalmazásoknál jelenleg két fő irányzat van az azonosításra. Az Apple és a Google által kifejlesztett modell szerint az információt csak az egyes készüléken tárolják – ezt a megoldást választotta az USA, Ausztrian, Németország, Észtország, Írország. A másik megoldás szerint az információ egy központi adatbázisba kerül – ezt a fejlesztést alkalmazza Nagy-Britannia azzal az indokkal, hogy így hatékonyabban lehet a járványügyi intézkedéseket most és a jövőben is koordinálni.

Az applikációval kapcsolatban felvetett kérdések közé tartozik, hogy a siker érdekében mindig és mindenkor a személynél kell-e lennie a telefonnak, mindig bekapcsolva. Kérdés az is, hogy kell-e a helymeghatározásra alkalmas jelzőrendszert  folyamatosan bekapcsolva tartani.

A technológia oldaláról is felmerülnek kényes kérdések. A Bluetooth hullámok a fizikai falakon is áthatolnak, olyan személlyel való kapcsolatba kerülés is rögzítésre kerülhet, amely a valóságban nem is történik meg – ha például a szomszédunk lesz beteg, akivel nem is voltunk valóságos fizikai kapcsolatban, mégis úgy fogja a rendszer rögzíteni, hogy fertőzöttel álltunk kapcsolatba, önkéntes karanténba kell vonulnunk.

Az applikáció anonimitása lehetőséget ad tisztességtelen tevékenységekre, de akár bűncselekmények elkövetésére is. Mivel nem a személy áll azonosítás alatt, hanem egy tárgy, ennek a tárgynak a helye/helyzete határozza meg a személy cselekvésének lehetőségét, esetleg kötelezően elvárt tevékenységét. Előfordulhat, hogy egy fertőzött szándékosan megy el egy helyre a telefonjával, ahol majd az összes ott jelenlévőt arról értesíti a rendszer, hogy önkéntes karanténba kell vonulnia – ugyanakkor senki sem fogja tudni az anonimitás miatt ki is volt a „ valódi fertőző személy” – hiszen csak a mobilnak van azonosítója. Igy nem csak az fordulhat elő, hogy valaki szándékosan fertőz, majd beazonosítják, hanem az is, hogy egy „illetéktelen személy” jelenik meg valahol egy fertőzött személyhez köthető mobillal, ennek alapján az ottlévőkkel szemben elrendelik a kényszerintézkedéseket – miközben nem tudjuk ki volt az illetéktelen személy. Az ilyen cselekedetek alkalmasak a gazdasági életben károkat okozni azzal, hogy az érintett üzletet, hivatalt, versenytárs boltot be kell zárni, munkaerővel, vásárlókkal, üzletfelekkel szemben el kell rendelni a kényszerintézkedéseket. Kézzel foghatóan merül fel az anonimitás követelményének ütközése a beazonosításra való képesség követelményével.

Az applikáció használatának gyakorlati kérdéseként merül még fel, hogy a munkahely előírhatja-e ennek kötelező használatát a munkavállalók részére valamint az a kérdés, hogy a tömegközlekedési járműveken, utazások alkalmával mikor és ki ellenőriz kicsodát és ebben az esetben szükséges-e (kötelező-e) a helymeghatározásra alkalmas rendszer bekapcsolása.

Összességében látható, hogy az applikáció sikeréhez a társadalom túlnyomó részének használnia kell, ugyanakkor a „privacy” kérdések folyamatosan szemben állnak az applikáció használhatóságával, így annak egész értelmével és sikerével. A kétkedők rámutatnak arra, hogy ha egyszer megadjuk a jogot arra, hogy állandóan megfigyelés alatt álljunk, azt később már sikerrel nem szoríthatjuk vissza. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy a megfigyelést egy állami/központi rendszer végzi, vagy adataink egy mega nagyságú magán cég kezében összpontosulnak. 

print