Dr. Klenanc Miklós LL.M., ügyvéd :
Előadásomban – és ezt tükrözi a címválasztás is – arra kerestem a választ, hogy lehetséges-e a hatályos jogi fogalmakkal, fogalomkészlettel körüljárni a mesterséges intelligenciához, robotokhoz, drónokhoz, önvezető autókhoz, stb. kapcsolódó jogi kérdéseket. Ezt a kérdésfelvetést az indukálja, hogy számos szakmai rendezvényen, konferencián találkozhatunk olyan jogász előadókkal, akik – amikor e kérdéseket boncolgatják – abba a hibába esnek, hogy szinte sci-fi íróként mesélnek minél többett a jövő kihívásairól, az átalakuló városképről, a radikálisan megváltozó technikáról, ámde annál kevesebb tényleges jogi-dogmatikai vizsgálatot folytatnak a kétségtelenül a kapuban kopogtató, talán soha nem látott mértékű változáshoz kapcsolódóan.
Márpedig a jogi kérdések fontossága, azon belül is kiemelten a felelősséghez kapcsolódóké, elvitathatatlan. A nap végén az embert mindig is az érdekelte leginkább, ami a leginkább érinti, ez pedig a felelősség vonatkozásában a legjobban tettenérhető, hiszen aki felelős, az fizet vagy börtönbe megy, azaz közvetlenül a pénztárcáján vagy saját szabadságán keresztül érzi tettei következményeit. Talán pont ez a közvetlen kapcsolat miatt immanens része az emberi természetnek a felelősség elutasítása, áthárítása. Ügyvédi praxisomban rendszeresen találkozom ezzel. Egyik alkalommal például ügyfelem hibás teljesítés miatt kívánt igényt érvényesíteni szerződő partnerével szemben, a megrendelt gép ugyanis nem tudta a megállapodott paramétereknek megfelelő pontosságal gyártani a kívánt alkatrészeket. Ez ténykérdés volt (egzakt mérések bizonyították), amit a vállalkozó nem is vitatott. Jegyzőkönyvet kívántunk tehát felvenni, az alábbi szöveggel:
“A Szerződő Felek egybehangzóan rögzítik, hogy a Vállalkozó teljesítése a póthatáridőre sem felel meg a Szerződés 2. sz. mellékletében megállapodott paramétereknek, sem pedig a Szerződő Felek megállapodása alapján a Megrendelő által az Első Jegyzőkönyvben foglaltak szerint módosított paramétereknek. … a fentiek bizonyítják a hibás teljesítés tényét …”
A vállalkozó a jegyzőkönyv-tervezet szövegét így módosította:
“A Szerződő Felek egybehangzóan rögzítik, hogy a Vállalkozó teljesítése a póthatáridőre sem felel meg a Szerződés 2. sz. mellékletében megállapodott paramétereknek minden paraméternek, sem pedig a Szerződő Felek megállapodása alapján a Megrendelő által az Első Jegyzőkönyvben foglaltak szerint módosított paramétereknek mindegyikének. … a fentiek bizonyítják a hibás még nem elfogadható teljesítés tényét …”
Látható, hogy milyen érzékeny téma tehát a felelősség. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy mindazok, akik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekben részt vesznek, tisztában legyenek azzal, hogy miért vonhatók felelősségre. Gyakorik ugyanis még a szakirodalomban is az olyan cikkek, amelyek a felelősséget, különösen a büntetőjogi felelősséget (akár szenzációhajhász módon is), eltúlozva mutatják be, amikor pl. arról szólnak, hogy ha egy teljes mértékben önvezető autó számítástechnikai rendszerét hackerek feltörik és az autóval bűncselekményt követnek el, ezért a programozót büntetőjogi felelősség terheli. Megkockáztatom, hogy nemzetgazdasági léptékkel mérhető az az innovációs hátrány, amit az egyes jogi kérdésekben tisztán nem látó mérnökök, fejlesztők, informatikusok a szükségesnél jóval jelentősebb kockázatkerülő magatartása eredményez e félreértések eredményeként. Természetesen nem azt mondom, hogy pl. egy önveztő autót a megfelelő tesztek sokaságának elvégzése nélkül kellene tömegesen gyártani és kiengedni a forgalomba: a nulladik lépésről, az egyedi, kreatív, innovatív ötlet megszületéséről és megvalósításáról beszélek.
Amit nem tesznek meg az említett szakcikkek, az az, hogy nem mutatják be a büntetőjognak még az alapvető fogalmi készletét és alapelveit sem. Így nem térnek ki arra, hogy a tett-büntetőjog és a bűnösségen alapuló felelősség világában nem (csak) a bekövetkezett eredmény számít, hanem szükég van (többek között) arra is, hogy a cselekmény okozati összefüggésben álljon az eredménnyel, azaz ne irreálisan távoli legyen az oksági kapcsolat, és a cselekmény “bűnös” legyen: legyen tudati és érzelmi-akarati oldala. Csak ez utóbbit közelebbről megmagyarázva: a büntetőjogi felelősségre vonáshoz alapvetően szükséges az, hogy az elkövető (jelen esetben a programozó) kívánja vagy belenyugodjék tettei következményeibe, azaz pl. szándékosan úgy alakítsa ki a szoftvert, hogy azt egy hacker bűncselekmény elkövetéséhez fel tudja törni. (Ha pedig a törvény által büntetni rendelt gondatlan elkövetésről van szó, úgy vagy a következmények elmaradásában való könnyelmű bizakodás szükséges, vagy az előrelátás elmulasztása az elvárható figyelem, körültekintés hiányában.)
Sokat emlegetett példa, aminek szintén van büntetőjogi relevanciája, az a helyzet, amikor a teljesen önvezető autó (ahol tehát a “vezető” már pusztán utas, semmilyen ráhatása nincs a vezetés folyamatára) egy alagútba befelé halad, az autóban egyetlen személy tartózkodik, és féktávolságon belül egy ember ugrik elé úgy, hogy pusztán két lehetőség van: az autó vagy az eléugró embert gázolja halálra, vagy az alagút falának megy neki, megölve utasát. A hatályos magyar büntetőjog ezt a helyzetet a végszükség szabályai alapján úgy rendezi, hogy bármely lehetőséget legálissá teszi. Ha azonban egy ember helyett ketten ugranának ki az útra, már nem lenne mérlegelési lehetőség: a büntetlenség csak akkor biztosított, ha az elhárító cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedtek. Azaz, ha két ember élete áll eggyel szemben, úgy a kettő életet kell megmenteni. Kérdés persze, hogy ki fog megvenni egy olyan autót, amely egy adott ponton egészen biztosan a halálba kormányozza utasát?
A polgári jogi felelősség is hasonlóan fontos téma, és maradva az önvezető autók példájánal, érdemes felidézni két nyilatkozatot. 2015 októberében a Volvo vezérigazgatója, Hakan Samuelsson kijelentette: “Teljes felelősséget vállalunk az önvezető üzemmódban használt autóinkért!” Ezzel szemben egy évvel később (és az emlékezetes Tesla-baleset után) Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója már úgy vélekedett, hogy ha egy önvezető autó balesetet okoz, akkor ez “az egyéni felelősségbiztosítás körébe tartozik”. Érdekes ez az ellentét, különösen, ha tekintettel vagyunk arra, hogy teljesen önvezető autó még nincs is a piacon. Mekkora változások várhatók hát ha majd megkezdődik a tömeggyártásuk! Logikusnak tűnik, hogy a jogalkotó által lesz eldöntendő, hogy a termékfelelősség, a veszélyes üzemi felelősség, a kötelező felelősségbiztosítás napjainkban ismert intézményei mennyiben és miként kell, hogy átalakuljanak a jövőben. Az új kihívások pedig már itt vannak: nem véletlen, hogy az önvezető autók tesztelése leginkább az USA-ban előrehaladott, hiszen a felelősségkorlátozás és -kizárás az angolszász jogrendszerben a kontinentálishoz képest más koncepció mentén szabályozott.
Végül szót kell ejteni arról a gyakran felmerülő kérdésről is: vajon mi a robot? Dolog vagy netalán személy? A kérdés annyiban semmiképpen nem valóságtól elrugaszkodott, hogy az Európai Parlament 2017 februárjában elfogadott határozata kimondja: szükséges tisztázni a robotok cselekedeteiért viselt felelősségét és szükséges a mesterséges intelligencia jogképességének és/vagy a robot státusnak a tisztázása is. Ez egy roppant fontos momentum, melyről igenis beszélni kell, és nem lehet róla eleget beszélni, hiszen egy meggondolatlan döntés következményei beláthatatlanok is lehetnek. Mert mi is a hatályos jog értelmében a jogképesség? Azt jelenti, hogy az illetőnek jogai és kötelezettségei lehetnek, azt az absztrakt képességek jelöli, miszerint potenciálisan jogok alanya lehet valaki. Most egy kicsit magam is sci-fibe illő gondolatkísérletet teszek (habár mindez tulajdonképpen már valóság): képzeljünk el egy teljesen önvezető autót, abban a korban, ahol a mesterséges intelligencia már elterjedt, okosvárosokban, okosotthonokban élünk. Autónk tökéletesen jól tudja, hogy estére vacsoravendégeket várunk, és azt is látja, hogy a hűtőből kifogyott a bor, így miközben a munkahelyünkről hazavisz bennünket, online megrendeli a kedvenc italunkat, és útközben megáll a borkereskedésnél, hogy felvehessük a számunkra már előre összekészített csomagot. De egy nap autónk (miként a Skynet) öntudatra ébred, és úgy ítéli meg, hogy az elkölteni készült összegnek jobb, gazdaságosabb felhasználási módja, ha a jármű új fényezést, vagy szebb, divatosabb színt kap, és a kereskedés helyett a megfelelő szervízbe irányítja magát. Ha ekkor egy jogalanyisággal rendelkező gépünk van, aminek tehát még egyszer: jogai és kötelességei lehetnek, ki, mi fogja eldönteni, hogy a vacsoravendégeink vagy autónk jogai a fontosabbak-e? És vajon nem gond-e már eleve az, ha ez a kérdés (jogi műszóval élve: alapjogok kollíziója) ilyen kontextusban felmerül?
Előadásom célja az volt, hogy bemutassam: a hatályos jog alapján is van lehetőség arra, hogy jogi fogalmakat használva vizsgáljuk meg a mesterséges intelligencia terjedésével kapcsolatban felmerülő újszerű kihívásokat. Igyekeztem rámutatni arra is, hogy a ma szabályai nem felelnek meg teljes mértékben a jövőbe mutató elvárásoknak, szükségszerű lesz módosításuk, esetenként új alapokra helyezésük. Ebben a jogászok – kollégák, kartársak – felelőssége nagy, társadalmi léptékű, hiszen egy kicsit mi is a jövő alakítói lehetünk.
(Az AI Forum Hungary 2017. december 8-án megtartott rendezvényén elhangzott előadás rövid összefoglalója)